A két bevezető futást követően szeretnék visszatérni a heti 5 edzés, hétfői és pénteki pihenőnapokkal rutinhoz. Ennek fényében a mai nap sem maradhatott ki. Annál is inkább, mert a keddi futást követő izomláz már a múlté, és kellőképpen frissnek is éreztem magam. Úgy vágtam neki a szigetkörnek, hogy egy kört mindenképp futok, és ha nem szenvedek nagyon, akkor futok többet. Így lett 8K a vége, különösebb erőfeszítés nélkül. A pulzusnak még van mit javulni, mert az átlag 177 volt, ami elég durva annak fényében, hogy egy cseppet sem lihegtem. Nem tudom ez minek köszönhető: a kihagyásnak, vagy a felszedett kilóknak, de nagyon remélem, hogy a következő hetekben visszaáll egy alacsonyabb szintre.
A holnapi nappal kapcsolatban egy kicsit szkeptikus vagyok, majd meglátjuk, hogy másnaposan mennyi kedvem lesz felkapni a cipellőket.
BUÉK
2011. december 31., szombat
2011. december 29., csütörtök
5K
Ahogy sejtettem kedden, izomláz lett a futás vége. Ezért tegnap még pihentem, de ma már újra felkaptam a nyúlcipőt. Az elején kicsit nehézkesen ment a mozgás, de ahogy teltek a kilométerek, úgy lett egyre könnyebb a futás, és nőtt a tempó. A tervezett 5K minimális küzdelemmel megvolt, a végén már egész jól belejöttem. A pénteki nap a pihenésé, legközelebb szombaton futok, a tervek szerint a Margit-szigeten.
2011. december 27., kedd
Újrakezdés
40 nap. Ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára felvettem a futócipőket. A jobb térdem a hosszú futások közben rendszeresen fájt, de a futásokat követően mindig javult a helyzet. A siófoki félmaratont követően azonban annyira rossz volt a helyzet - járás közben voltak lépések, amikor feljajdultam a fájdalomtól -, hogy ellátogattam két ortopédorvoshoz is (több szem többet lát alapon). Nagyjából mindketten annyit mondtak, hogy komoly baj nincs, csak túlerőltettem a lábam. Nincs más tennivalóm, csak egy időre hanyagoljam a futást.
Ma húztam fel a cipőket újra, közel másfél hónap kihagyás után, mivel 2-3 napja már semmit nem érzek a térdemnél. Éppen ideje volt már, hiszen a pihenő alatt sikerült hetente egy kilót felszedni.
Nem tudtam mire számítsak ennyi kihagyás után, és a térdemmel kapcsolatban is kicsit szkeptikus voltam, így elsőre két mérföldet céloztam meg, ami 8 kör a Vérhalom téren.
A jó hírek:
Ma húztam fel a cipőket újra, közel másfél hónap kihagyás után, mivel 2-3 napja már semmit nem érzek a térdemnél. Éppen ideje volt már, hiszen a pihenő alatt sikerült hetente egy kilót felszedni.
Nem tudtam mire számítsak ennyi kihagyás után, és a térdemmel kapcsolatban is kicsit szkeptikus voltam, így elsőre két mérföldet céloztam meg, ami 8 kör a Vérhalom téren.
A jó hírek:
- a térdem úgy néz ki, hogy rendbe jött,
- a tempómból (haha) nem vesztettem,
- nem a nulláról kell újrakezdeni.
És most a rosszak:
- tíz perc után már kezdett égni a tüdőm,
- a tekintélyt parancsoló három km után valószínűleg holnapra izomlázam lesz,
- majdnem a nulláról kell újrakezdeni.
Ahogy a szólás tartja: minden kezdet nehéz. Na hát ez teljesen igaz az újrakezdésre is..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)